Baglyot láttam! Mit jelenthet?

Bármennyire is elszakadt az ember a természettől, különösen városi körülmények között, annyira mégsem tud, hogy ne találkozzon élő állatokkal. A hús-vér megjelenési formán kívül is számtalan módon kaphatunk üzeneteket állatok révén. Érdemes utána nézni közelebbről is, milyen spirituális üzenetet hordoznak.

BAGOLY

Mágia, előjelek, jövendőmondás, bölcsesség, sötétség, tudatalatti, önismeret.
Talán a legtöbb mítosz a bagolyhoz kapcsolódik, éjszakai életmódja, sajátos mozgása, az emberéhez hasonló „arca” miatt. Mindig is az ember közelében él, mert fő táplálékát, a rágcsálókat ott találja meg elegendő mennyiségben. Nagyon sok babona, hiedelem is ismert, a legelterjedtebb az, hogy képes kitudni a bagoly (és akinek a bagoly toteme) mások titkait. (Az asztrológiában a Kos és a Skorpió állata, bár az indiánoknál az európai Nyilasnak felel meg.) A görög Pallas Athéné madara, a bölcsesség jelképe. A kelták számára üzeneteket hozott az alvilágból és az ősök világából. A hinduizmusban Jámának, a halottak istenének küldötte. Afrikai, ausztrál őslakosoknál a varázslók és varázslónők követe.
Összességében a boszorkányok és varázslók hírvivőjének számít. Tudást és üzenetet visz más szférákból, megtanítja védenceit a másik világ szabályaira és figyelmeztet a veszélyre. Segít a szellemekkel való kapcsolatteremtésben és a médiummá válásban, a belső hangok vagy a lelkek hangjának meghallásában.
Ösztönöz, hogy teljes potenciálunkat bontakoztassuk ki, és bízzunk intuíciónkban. Tanuljunk meg a megfelelő időben a megfelelő helyen lenni és energiáinkat koncentrálva, célirányosan cselekedni. Lárma nélkül, csendben tegyük a dolgunkat, ez vezet sikerre.
Átvezet másokat a lélek sötétjén keresztül, ebben rejlik gyógyító küldetése. Javasolja, hogy ismerjük meg bensőnk erdejét és a benne rejlő titkokat. Bevezet a teremtés bölcsességébe és megtanítja a kozmikus törvényeket. A sötétséget és a benne szunnyadó erőt meg kell tanulnunk megérteni. A kozmosz és a valóság legnagyobb része sötét és üres. A sötétség se nem gonosz, se nem rossz, csak egyszerűen: létezik, a teremtés és az önteremtés ereje rejlik benne és a saját sorsunk alakításával kapcsolatos titok. Találkozzunk saját árnyékunkkal, második arcunkkal, érzéseinkkel, emlékezetünkkel, és vizsgáljuk meg, hogy mennyire alakítjuk saját magunk az életünket és a benne lévő körülményeket. Belső vizsgálatot, önfejlesztést és meditációt követel.

Kérdések, amiket érdemes feltenni, ha sokat találkozunk a bagollyal:
Távol tudjuk-e tartani magunktól a haszontalan, káros tényezőket?
Hagyjuk-e, hogy elrabolják energiánkat, esetleg mi magunk tesszük ezt másokkal?
Használjuk-e intuíciónkat és ha igen, miképpen?
Hogyan viszonyulunk saját tudatalattinkhoz, általában a sötétséghez, s ahhoz, ami abból megfejthető?
Vannak-e félelmeink és mit tudunk kezdeni velük?
Vannak-e az őseinkkel kapcsolatos tisztázatlan kérdéseink?
Elég céltudatosak vagyunk-e és milyen módszereket alkalmazunk a cél elérése érdekében?
Tudunk-e fókuszt váltani szükség esetén, mennyire vagyunk rugalmasak?
Forrás: internet
Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdésed van és szeretnél arra válaszokat kapni, akkor kérlek keress meg a megadott telefonszámon. Örömömre szolgálna, ha tudnék segíteni!

Várom a hívásod!