Égi jelek

Rakjunk rendet!

Amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok és nem találunk kiutat egy élethelyzetből, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy hol rontottam el, mi az a pont az életemben, ami megfordította az eseményeket. Mindenképpen vissza kell tekintenünk az időben, a történéseket felül kell vizsgálni.

Visszagondolván ráismerhetünk, hogy kaptunk az égiektől figyelmeztető jeleket, nem egyet, hanem három-négy jelzést is kaptunk, mely felett elsiklott a figyelmünk! Nem vetted észre, nem tulajdonítottál neki jelentőséget, vagyis nem voltál elég tudatos!

Nehéz az elromlott helyzetet korrigálni, ezért inkább kezdjük neki az otthonunk tudatos átrendezésével. Ez a közismert átalakító módszer bizonyára sokak számára közismert, a Feng Shui, mely ezzel foglalkozik. Nagyon hasznosnak tartom, érdemes pár leírást beszerezni róla.

Alkalmazása által, rendszerezve lesznek a tárgyak, ezzel egyidőben a” fejben”, mentálisan is helyükre kerülnek a dolgok, az életterületek energiái felszabadulnak a kötöttségek alól, ez visszahat az elrontott történetre.

Egy idő után az életenergia a lakótérben és önmagadban is elkezd szabadon áramolni, mely a lelket is szabaddá teszi. Kinyílik a lehetőség kapuja, melyen már csak be kell lépned!