Valószínűleg mindannyian átéltük már azt az érzést, amikor a lelkünk “ég”. Amikor valakit nagyon szerettünk, esetleg túlságosan is, és az illető váratlanul cserben hagyott bennünket, egy pillanat alatt. A szívünk és a lelkünk fájt, és az egyetlen gondolatunk az volt, hogyan térhetne vissza hozzánk a szerettünk. Ebben az érzésben, amikor a lélek lángol, semmi sem tűnik mentőövnek. Mint a tűznek, ennek is egyszer véget kell érnie.
Bár rendkívül nehéz, ebben az időszakban meg kell tanulnunk a saját életünket élni. A szerelmet nem lehet kényszeríteni, és néha az sem rajtunk múlik, hogy valaki maradjon vagy elmenjen. Ha magunkat kínozzuk, nem érünk el semmit, csak saját magunknak ártunk. Fontos, hogy adjunk időt magunknak a gyógyulásra, szünetet tartva a kapcsolatokban. Ezután pedig nézhetünk vissza reálisan az történtekre, és építkezhetünk tovább az életünkben, merészen nézve előre.