Amikor kisgyermek voltam, mindig kíváncsi voltam arra, mi lesz holnap, mi történik a szomszéd nénivel, mi van az el nem mondott dolgok, a titkok mögött. Egyszerűen nem értettem meg, hogy miért van olyan dolog, amit nem tudhat valaki. Ezért nagyon erősen megfigyeltem először a szüleimet, rokonaimat, arcuk minden rezdülését követtem, és próbáltam értelmezni. Megfigyeltem a hanglejtésüket, indulataikat, suttogásaikat. Egyszer csak észrevettem, hogy különbség van a kimondott szó és a viselkedésükből „levett” dolgok között.
Átláttam a dolgokon, átláttam a jelen eseményein, a jövőbe látás határára érkeztem! A különbséget magamban éreztem, a mellkasomban.
Amikor valótlant mondtak, én erre úgy reagáltam ösztönösen, hogy elpirultam és ilyenkor mindig kinevettek. A kedves nénikémmel minden vasárnap templomba mentünk, persze a templommal kapcsolatosan is számtalan kérdés merült fel bennem. Miért nem látom Istent, hogy tud akkor segíteni, hogyan válaszol, amikor kérdezem és nem hallom a hangját? Hogyan értsem meg? Valószínűleg nem az átlaggyermekek közé tartoztam, a sok kérdésemre nem győzték a válaszokat adni a felnőttek, de nekem nem is volt kielégítő egyik válasz sem. Tovább kerestem, és tudjátok, aki keres, az talál, a közmondás szerint is. Egy szép napon aztán elkezdtem válaszokat kapni, – még gyermekként – ami belülről jött, nem kívülről, nem láttam a válaszadót soha sem, a hangját ma is hallom és ismerős hang. Megnyugtató, 100%-osan igazat szól.
Ő lett az én védőangyalom, segítőm, támogatóm, igazmondóm, és a jövőbelátóm. Bármit kérdezhettem tőle, válaszolt. A mai napig a segítségemre van. Ez a jövőbe látás adománya!
Amikor felhívsz engem telefonon, és a jövődről kérdezel, a láthatatlan segítőmön keresztül válaszolok a kérdésedre!